Családi ház manzárddal

Kertész Ákos (Budapest, 1932. július 18. – ) magyar író, filmdramaturg.

1950-ben érettségizett. Polgári származása miatt nem vették fel az egyetemre, ezért tizenkét évig autókarosszéria lakatosként dolgozott.

1958-ban jelent meg az elso novellája, melynek köszönhetoen minisztériumi ösztöndíjjal bekerülhett a bölcsészettudományi karra, harminc évesen. Ezután a MAFILM-nál helyezkedett el. Dramaturgként, forgatókönyv- és dialógusíróként dolgozott. 60 évesen nyugdíjba ment, máig a filmszakmában dolgozik. 

1994–97 Az Élet és Irodalom szerkesztoje és fomunkatársa volt.

Számtalan forgatókönyvet és tévéjátékot írt regényeibol. 

Elso novelláskötete 1962-ben, elso regénye, a Sikátor, 1964-ben jelent meg. A Makra (1971) címu regényét tizenegy nyelvre fordították le.

Családi ház manzárddal

„Burián Károly fomuvezeto és háztulajdonos munkához látott. Mindenekelott kivitte a Trabantot a garázsból, mert a Trabant Istié. Az udvaron fölcsapta a gépháztetot, kicsavarta a tanksapkát. Majd visszatért a garázsba, fogta a marmonkannát, keresett egy megfelelo méretu gumicsövet, hogy a keveréket a Trabant tankjából a kannába átszívhassa, azzal megöntözze a ház négy sarkát, a házat fölgyújtsa, majd visszamenvén a házba, ott vesszen a lángok közt maga is.”

Miképp jutott idáig Burián Károly, kinek pedig mindenkor a legnemesebb jó szándék irányította minden cselekedetét? Hogy kerülhetett a kétségbeesésnek e sötét bugyrába?

Erre a kérdésre kíséreltünk meg választ adni szerény krónikánkkal, melyben megpróbáltuk utólag földeríteni és számba venni mindazon eseményeket, melyek a jobb sorsra érdemes fomuvezetot e szomorú helyzetbe sodorták, s egyben tudósítani arról is, hogy a föntebb vázolt komor elhatározás után hosünk útja merre vezetett, s vezetett-e még egyáltalán valahová.

Hoseinknek – úgymint Burián Károly fomuvezetonek, az o bájos és fiatal feleségének, két kicsiny gyermeke anyjának, Erzsikének, kinek sötét pillák árnyalják mély tuzu, szürke szemét, az apátlan-anyátlan-szállástalan Göncöl Pálnak, volt alkoholistának és matematikai zseninek s a haladó szellemu hajadonnak, Maglódi Annamáriának, továbbá Angélának, Erzsike szomszédasszonyának és kedvenc barátnojének s a többieknek, kiket helyszuke miatt nem áll módunkban fölsorolni – sorsáról mindenkor pontos, tárgy- és dokumentumszeru leírást próbáltunk közreadni az itt következo lapokon, megkíséreltük föltárni az emberi cselekedetek rugóit és indítékait; fölkutattuk a múltnak ködbe veszo tájait, bebarangoltuk annak gazverte, kanyargós ösvényeit is, amidon úgy látszott, hogy hoseink jelenbeli döntéseit a múltnak már-már feledésbe merülo eseményei, emlékei és élményei befolyásolhatták.

Hoseink viselt dolgait azonban sem el-, sem megítélni nem akartuk, híven azon meggyozodésünkhöz, hogy ezzel a krónikás átlépné illetékessége határait.

Az ítélkezésnek felelosségteljes, ám egyben örömteli tisztét ily módon az Olvasóra testálván, ajánlja magát az Olvasó jóindulatába – az alább következo történetet az Olvasó okulására, és (szeretné remélni) szórakozására lejegyzo –

KRÓNIKÁS