Az utolsó ötlet

2060-ra minden muvészeti ágazatban elfogynak az ötletek. Ezáltal az emberiségnek kevés lehetosége marad a szórakozásra. A nép elveszíti a hitét az újszeruségben, sot már a fantázia létjogosultságában is.

Ekkor azonban egy névtelen író azt állítja, hogy neki van egy utolsó ötlete, és hogy az valóban új.

Senki sem hisz neki. Eloször kigúnyolják, késobb egyfajta közellenséggé válik, az ellustult társadalom kényelmének árulójává, Júdásává.

Szeretné oket meggyozni, de neki – névtelen senkiként – nem hisznek, ezért szövetséget köt Bart Moliére-rel, egy köztiszteletben álló pappal, akinek talán még adnak a szavára.

Júdás és a pap között megmagyarázhatatlan, természetfeletti kötelék keletkezik, amely által olyasmire lesznek képesek, amibe már az egész társadalom belebukott: Ok visszaadhatnák az emberek hitét az újba. Júdás szerint erre egyetlen mód létezik:

Hazudni kell nekik!

Ugyanis 2060-ra az emberiség eljutott arra a szintre, hogy már semmit sem hisz el, ami igaz. Tehát Júdás rájön, hogy kizárásos alapon, ha a szavahiheto Barttal eloadatja a népnek a valaha volt legnagyobb hazugságot, akkor azt még talán el fogják hinni, és ezáltal visszaállhat a régi rend: Ismét bízni kezdenek abban, hogy ok is képesek még alkotásban újat mondani, és akkor talán újraindul a kultúra, és nem lesz többé halálra ítélve.

De vajon mennyire muködhet Júdás e kifordult – kissé orületbe hajló – teóriája? Korrekt dolog-e egy papot hazugságra kérni vagy akár rámanipulálni?

Valójában ki ez a Júdásként emlegetett „névtelen ember”? Az emberiség végso megmentoje? Vagy inkább a hazug, az áruló, akinek a Biblia alapján több mint kétezer éve tartja mindenki?

Egy részben valós eseményekre épülo történet, ami – a névtelen ember és Júdás miatt – kapcsolódik Wolf „Mi üzen a sír?” címu horror bestselleréhez.