A dédi öröksége

- Tortenelmi regeny

  • Format
  • E-bog, ePub
  • Ungarsk
  • 404 sider
E-bogen er DRM-beskyttet og kræver et særligt læseprogram

Beskrivelse

"A szekér nem volt nagy, amolyan közönséges parasztszekér volt, amilyen szinte minden portán akadt, amíg el nem rekvirálták a katonák. Ezt már, jól látszott, annyira kikezdte szú, hogy talán azért maradt meg a gazdának. Édesapám mégis bátran felpakolt mindent, amit édesanyám mondott, így hát senkinek sem volt kényelmes ülohelye a kosarakon, batyukon és ládákon, csak annak a szigorú embernek, aki a lovakat hajtotta. Arra emlékszem, hogy akkora kezei voltak, mint egy szénázó favilla. A jobbikban a gyeplot tartotta, a másikban az ostort. Nem kímélte a lovakat. Lépten-nyomon megcsapta, hol az egyiket, hol a másikat. Néha úgy éreztem, hogy nekem is fáj, mikor végighúzott a lovak tomporán. Közben megvolt a saját bajom. Az a kis vaspántos láda, amin kucorogtam, alaposan belenyomódott a fenekembe, és lábaimat sem tudtam jól mozgatni, hol az egyik zsibbadt el, hol a másik. Mindenféle holmik voltak körülöttem, és csak egy arasznyi résen láthattam elore, különben pedig csak az eget és a hajnali fényben fürdo felhoket láthattam. A szekéren hátul, a saroglyában Dédinek alakított ki helyet édesapám, körül is rakta dunyhával, még a nagy csergét is aláterítette, mert Dédi már öreg is volt, beteg is volt, járni meg alig tudott, így hát egy kicsit kényeztetni kellett."

A dédi ládája és a háborús menekülés.

Læs hele beskrivelsen
Detaljer
  • SprogUngarsk
  • Sidetal404
  • Udgivelsesdato29-09-2016
  • ISBN139786155686351
  • Forlag Publishdrive
  • FormatePub

Findes i disse kategorier...

Se andre, der handler om...

Velkommen til Saxo – din danske boghandel

Hos os kan du handle som gæst, Saxo-bruger eller Saxo-medlem – du bestemmer selv. Skulle du få brug for hjælp, sidder vores kundeservice-team klar ved både telefonerne og tasterne.

Om medlemspriser hos Saxo

For at købe bøger til medlemspris skal du være medlem af Saxo Premium, Saxo Shopping eller Saxo Ung. De første 7 dage er gratis for nye medlemmer. Medlemskabet fornyes automatisk og kan altid opsiges. Læs mere om fordelene ved vores forskellige medlemskaber her.

Machine Name: SAXO082